Szellemlovas
2007 március 22. | Szerző: katha
(Ghost Rider)
színes magyarul beszélő amerikai akcióthriller
rendező: Mark Steven Johnson
forgatókönyvíró: Mark Steven Johnson
szereplők:
Nicolas Cage (Johnny Blaze/Ghost Rider)
Peter Fonda (Mephisto)
Eva Mendes (Roxanne Simpson)
Raquel Alessi (Young Roxanne)
Wes Bentley (Blackheart)
Donal Logue (Mack)
Azt mondják, hogy a bűnösöknek is van lelke. Azt is mondják, hogy létezik egy szellemlovas, aki elveszi a bűnösök lelkét. Persze, ez csak legenda. De ugye azt is beszélik, hogy minden legendának van valós alapja.
Az idők kezdete óta, ezrek adták már el az Ördögnek a lelkük. Az áhított hírnév, pénz, siker vagy a hatalom reményében. Persze minden tettnek van következménye. Így a vérrel megpecsételt szerződésnek is. A pokol főnöke mindig eljön, hogy behajtsa a jussát.
De mi van akkor, ha valaki nem önös érdekből köt szerződést? Hanem, mondjuk egy szeretett ember egészségéért vagy életéért? Vele mi a helyzet? Neki jár-e esély?
Napjai túlnyomó részében ezen töri a fejét az immár felnőtt férfi Johnny Blaze. (Nicolas Cage) Aki tizenévesen szerződést kötött Mephistóval (Peter Fonda) az ördöggel, az apja egészségéért cserébe.
A fiú egyébként motoros kaszkadőr, aki hírnevét és sikerét hihetetlen halálugrásainak köszönheti. Azt ugye, mondanom sem kell, hogy mindegyiket megússza egyetlen karcolás nélkül. Mindenki úgy gondolja, hogy egy angyal vigyázza lépteit. De egyedül csak ő tudja, hogy ez az angyal koromfekete.
Egy szép napon aztán, hősünk újra találkozik fiatalkori szerelmével Roxannal, (Eva Mendez) akiben a jelet látja, az új esélyét az életre.
Ugye milyen jól hangzik? De az élet általában nem egy rózsaszín habos-babos leányregény. Így van ez ebben a történetben is. A már emlegetett patás eljön, hogy learassa befektetésének gyümölcsét.
Eljött hát a törlesztés ideje. Johnny szemében immár a pokol tüze és dühe ég. A helyzet az, hogy szó szerint. Forró fejű barátunk első küldetése, hogy megszerezzen egy szerződést, amely a múltban és vérrel kötettett. Mily meglepő egy teljes falu adta el a lelkét…
Szóval, az új szellemharcos, harcba száll a pokolból előkeveredett, apja helyére pályázó Blackheart-tal (Wes Bentley) és démoncsatlósaival. Ahogy az már lenni szokott a hősöknek mindig akad segítő társa, aki jelen esetben nem más, mint a nagy előd, (itt csendben jegyezném csak meg, hogy az ő közlekedési eszköze valóban egy ló), az a lovas, aki ellopta annak idején Mephistótól a szerződést.
Hogy lesz-e happy end, van-e értéke a hitnek és a szerelemnek nem árulom el. Inkább ejtenék néhány szót a film alapjairól.
A Ghost Rider képregény. A Marvel műhelyben készült. Az eredeti lovasról a történetekben pedig megtudhatjuk, hogy Johnny az mellett, hogy kaszkadőr, démonvadász és okkult nyomozó is. Besorolása szerint pedig egy démonizált humán. Ez azt jelenti, hogy egy lélekölő démon él a testében. Amikor nem a bűnös lelkek, begyűjtésével van elfoglalva gyerekeivel, és feleségével tölti az idejét. Sok híres szuperhőssel küzdött együtt az igazságért, köztük a népszerű és kedvelt Pókemberrel is.
Ki más játszhatná el a lángoló hőst, mint egyik rajongója Nicolas Cage?
Az adaptációról megjelent kritikák és vélemények túlnyomó többsége lesújtó, inkább azzal vannak elfoglalva, hogy mekkora mennyiségű hajat kellett a kopaszodó színésznek beültetni, vagy a filmben, az idő múlásával egyenes arányban miért nő Eva Mendez dekoltázsának mélysége…
Talán igazuk van. De be kell vallanom, annak ellenére, hogy a figura elég butuska, és a történet több fordulatot is elbírt volna, a poénok pedig hajmeresztőek, tetszett a film. A látvány és az efektek miatt megért egy szombat estét.
Cukorfalat
2007 március 10. | Szerző: katha
Hard Candy
Thriller
Rendezte:
David Slade
Szereplők:
Patrick Wilson, Ellen Page, Sandra Oh, Jennifer Holmes
Néztél már egy dühös tinédzser szemébe? Láttad égni az a bizonyos őrült lángot? Szerinted, mire lehet abban az állapotban képes, és meddig ?menne el
Vannak zárt, és nehezen érthető világok.
Ilyen a tinik kicsit rózsaszín, kicsit borongós, de élettel teli és színes világa, ahol az öröm, az öröm, a bánat, az bánat. Mindennek megvan a maga helye, a fehér, az fehéren ragyog, a fekete pedig mély és átláthatatlan. Még nem alakult ki a mindent a szürke árnyalataira kell festeni reflex. Még alszik a konvenciókhoz és a normákhoz kötődő kényszer. A megfelelés kényszere. Még tiszták az erkölcsről kialakított képek
A másik világ, zárt és rejtőzködő. A pedofil vágya alattomos és mocskos. Meg merítkezik abban a bizonyos rózsaszín ködben, megaláztatást, fájdalmat és félelmet hagyva maga után.
Ennek a két világnak soha sem lenne szabad találkoznia.
A témában készült filmek, mindig a vágyat és annak következményeit állítják a középpontba. A közvélemény pedig felhördülve veszi tudomásul, hogy igen, ilyen is van. Majd kilépve a moziból elfordítja a fejét. Ez a téma olyan tabu, amelyet gondolati szinten sem feszeget senki szívesen.
És most itt ez a kétszereplős film, ami visszhang nélkül, szinte észrevétlenül vonult végig a magyar mozik műsorán. Érdemtelenül! Hiszen újfajta látásmódot képvisel. Kicsit kommersz, kicsit szemtelen, de hihetetlenül őszinte.
A történetre mondhatnánk, hogy egyszerű és jól kiszámítható. De mikor kisétálunk a moziból, azt vesszük észre, hogy napok múlva is a látottakon agyalunk, és feltesszük a kérdést: megtenném? Megtenném-e azt, amit a főszereplő megtett? Lenne hozzá egyáltalán bátorságom? Elsőre mindenki azt mondaná igen. De néhány pillanat múlva már üvöltene is a gondolat, hogy ez önbíráskodás, ez rossz, ez bűn! Hiszen a megtorlás, a bosszú nem vezet sehova.
De valljuk be, ebben a témában, nagyrészt a hivatalos intézkedések sem vezetnek sehova. A pedofil aki gyerekeken éli ki a vágyait öt év börtönbüntetés után is gyerekek után fog vágyódni. A különbség talán csak annyi lesz, hogy ki lesz éhezve…
Ezek tudatában egyre szimpatikusabb a kasztrálás gondolata nem? Így gondolta ezt a 14 éves Hayley (Ellen Page ) is, aki becserkészte néhány hetes chat-es levelezés útján halott barátnője hódolóját. A jó nevű fotósnak Jeff-nek (Patrick Willson ) természetesen fogalma sincs mi vár rá a kellemesnek ígérkező délután.
Találkozás, ismerkedés, és közös szimpátia esetén kocsikázás az általa tervezett program.
De hamar rájön, hogy számára érthetetlen módon, a kocka fordul. Nem is kicsit. A kislányt nem kell itatni, hiszen dönti magába a piát, sőt a fotózásra sem kell fondorlatosan rávenni, hiszen ő maga kéri, ráadásul vetkőzik akár egy kisangyal… Kell ennél több? Had forogjon az a kocka!
No, de mit hoz a következő fordulat? A rendező (David Slade ) mesteri megoldásainak köszönhetően minden oldalt jól megismerhetünk.
Hayley az egyik pillanatban engedelmes kisangyal, viháncol, és rohangál a lakásban, kutakodik és kíváncsi, szemtelen kérdésekkel bombázza a házigazdát. A következő pillanatban pedig démonná vedlik. Ítéletet mondd a férfi felett, akit előzőleg elkábított és egy székhez kötözött. Az ítéletet: bűnös. És egy bűnösnek bűnhődnie kell. Ja, és az sem árt, ha szenved az illető egy kicsit. Na jó, nagyon!
Az arab országokban, napjainkban is levágják a tolvaj kezét… Milyét vágnád le egy pedofilnak, aki ráadásul gyilkos is? Hayley tudja a választ, és biztos a keze. Kell is, hiszen a herék eltávolítása nagy figyelmet és precizitást igényel, már csak azért is, mert az orvos, aki alig múlt 14 éves, egy sebészeti szakkönyv ábráit követve végzi a beavatkozás. Ráadásul a páciens folyamatosan mocorog, szökni próbál, dühöng, sír és könyörög. Meg persze fenyegetőzik is, és támad mikor sikerül kiszabadulni kötelékeiből.
Igazi a harc, ami a néző szeme előtt zajlik. Macska egér szerepet váltogató vérbeli profik küzdenek érvekkel, ököllel, könnyekkel a maguk igazáért. Küzdenek, a saját világukért. Azt, hogy ki az áldozat és ki a győztes nehéz eldönteni. A kapuk továbbra is nyitva maradnak. Talán nem zárja be soha senki. Talán gyávák vagyunk mi felnőttek megtenni.
Hayley azt mondja: Egy kislány hiába öltözik, beszél vagy viselkedik, úgy ahogy egy nő. A kislány akkor sem asszony, a kislány csak egy gyermek, aki bármit is tesz gyermek, marad.
Csak néhányan szeretik ezt elfelejteni ugye?!
csak egy kis kitérő
2007 március 8. | Szerző: katha
Szeretnék ide másolni egy levél részletet.
Az igazság az, hogy gondoltam egy merészet, és írtam az oldal főszerkesztőjének. Figyelmébe ajánlottam magam.
Ez volt a válasz:
Kedves Kata,
Köszönöm levelét!
Blogját és írásait a szerkesztők figyelmébe ajánlottam, mind kiemelésre a Szórakozzunk rovatba a NLCafén, mind a blognyitón.
A rendszeres írás lehetőségének eldöntése szintén az ő hatáskörük lesz majd, én mindenesetre támogatom, és mostantól olvasni is fogom.
Örülök, hogy nálunk blogol és állandó olvasónk!
Szeretettel üdvözlöm,
Kiscsávó
2007 február 22. | Szerző: katha
(Little Man, 2006)
Főszereplők: Marlon Wayans, Marlon Wayans, Tracy Morgan, Kerry Washington
Rendezte: Keenen Ivory Wayans
Úgy tartja a mondás, az emberi hülyeség, no és persze a hiszékenység, határtalan. Mi sem példázza ezt jobban, mint a Kiscsávó című filmvígjáték.
Az alaptörténet egyszerű, mondhatni sablonos. Egy kissé ügyetlen páros, elemel egy fél öklömnyi gyémántot. Természetesen balul üt ki az akció, és menekülőre fogják. Beszaladnak az első útjukba eső üzletbe, ahol egy gyanútlan fiatal hölgy táskájába rejtik a zsákmányt. Miután a rendőrök tovább állnak, a két jó madárnak nincs más dolga, mint követni a táska tulajdonosát.
Ugye milyen átlagos történet? Kb. minden második akció vígjáték erre a klisére, épül. Miért lenne ez a film más, vagy több?
Ott tartottam, hogy meg kell szerezni a gyémántot. A kérdés az, hogyan…
A rendező Keenen Ivory Wayans újszerűen, mondhatni mesterien oldotta meg a feladatot. Az egyik rabló, természetesen az „ész” beépül a nő családjába. Nem kell mást tennie, mint pelenkát, rugdalózót húzva, egy kutyakosárban a bejárati ajtó elé feküdni. Hogyan teheti ezt meg? Hát úgy, hogy a főszereplő afro- amerikai testvérpáros egyik tagját törpévé zsugorították az alkotók.
No, hát ki tudna ellen állni egy ártatlan arcú gügyögő kis árvának? Természetesen a fiatal pár, aki mellesleg éppen a családalapításon gondolkodik, nem.
Rajt, cél, győzelem! Nincs más dolgunk, mint hátra dőlve jókat nevetni az újdonsült hétvégi szülőkön, akiknek a fondorlatos gyermekük igen csak megkeseríti az életét. Az, hogy a kölyök tetovált, szőrös, bivalyerős és úgy krahácsol akár egy negyven éves, dohányos férfi senkinek sem tűnik fel Miért is, tűnne? Hiszen mindenkit elbűvöl a kis árva.
Mit mondhatnék még? A film igazi kikapcsolódást kínál a nézőknek, hiszen egy agyatlan vígjátéknak mi más is lenne a dolga…
A FAUN LABIRINTUSA – Pan’s Labyrinth
2007 február 21. | Szerző: katha
(El Laberinto del Fauno)
Színes, mexikói fantasy, 112 perc
Rendező: Guillermo del Torro
Díjak és jelölések (többek közt a következők):
BAFTA-díj (2007)
Cannes (2006) – Arany Pálma jelölés:
Golden Globe díj (2007)
Oscar-díj (2007
Nehéz bármit is leírnom. Mert úgy érzem bármennyire is, igyekszem, nem tudom vissza adni mindazt, amit érzek, vagy gondolok a látottakkal kapcsolatban.
Oféliára gondolok, miközben a betétdalt hallgatom. Ami egy szöveg nélküli, egyszerű kis dallam. Ezt az altatódalt dúdolta a házvezető nő az anyáért aggódó, rémült és magányos gyermeknek, és ez a zene szólt, a kislány halálakor is.
Milyen egyszerű kis dal ez! Mégsem hétköznapi, vagy nincstelen. Testet ölt általa az élet, és az álom. Azt hiszem, ez a tiszta egyszerűség, ami a zenét és a filmet egyaránt jellemzi, a titok nyitja. Ez teszi az alkotást naggyá.
Igen naggyá. Hiszen egy olyan műre, amelyet közel 25 féle díjjal jutalmaztak eddig, és jelenleg is 6 Oscar várományosa, mondhatjuk, azt hogy nagy. Megérdemli.
A történet egy misztikus mese. A mexikói rendező Guillermo del Torro, egy kislány világát állította szembe a valósággal. Ami kegyetlen. Hiszen 1944 a kegyetlenség és a borzalom időszaka. A spanyol polgárháborúnak lassan vége, ellenállók és Franco tábornok hívei azért akadnak még bőven. Az egyik ilyen megszállott katonához érkezik meg várandós felesége, és annak kislánya. A történet mindvégig nyomon követhető, az események, az ok okozati összefüggések könnyen kitalálhatók, és előre láthatók. A kamera egyetlen egyszer sem fordul el diszkréten, így a jeleneteket gyakran a naturalizmus és a brutalitás jellemzi. Miért is lenne más? Miért is színezné ki a rendező a valóságot?
A gyermek világa egészen más. Az igazi apja, halott, az anyja pedig a Kapitány felesége lett. A városi élet után a falu hangjai és hétköznapjai idegenek, és rémisztőek számára. Csoda hát, ha a könyvek, és mesék biztonságába menekül?
Ofélia, anyja hasára hajtott fejjel meséli történeteit, egyetlen hallgatóságának, a még meg nem születet kisöccsének. Csodálatos lények és különleges helyek kelnek életre képzelete és szavai által. Lények, akik egyszer csak átlépik a képzelet határát, és ott állnak a ház mögötti kertben. Figyelmet követelve, feladatokat osztogatva és reményt adva egy magányos kislánynak. Milyen szépen is hangzik ez ugye? De az, amibe a gyermeket belekényszerítik egyáltalán nem ártatlanságra, és tisztaságra utal, hanem erőszakra és akaratra, no meg önző érdekre.
A filmben, a fantázia világága és a valóság tökéletes egységben jelenik meg. A tündérek repkedése, a Faun beszélgetései a gyermekkel, a próbák félelmetes szülöttei semmivel sem valótlanabbak, mint a falusiak nyomora, az ellenállók félelme és elszántsága, az anya lassú haldoklása, vagy a Kapitány kegyetlen hidegsége. A beállítások, a jelenetek, maszkok, a smink, sőt a lények hangja is elhiteti a nézővel a lehetetlent. Léteznek, és várnak ránk. Talán az idők végezetéig is.
Csak az a baj, hogy mi felnőttek, elfelejtettük milyen is volt gyereknek lenni, a paplan alatt zseblámpával titkon olvasni, és álmodni újra és újra. Mert akkor még tudtuk, meg tudtuk érteni azt, amit most a Faun önző érdekének tartunk. Ha a gyermek elfeledi a mesék világát, ők megszűnnek létezni. Hiszen, minek is létezzen egy olyan világ, ahova senki sem vágyik, amiben senki sem hisz már?
A Faun labirintusa március 8-án kerül bemutatásra a hazai mozikban. Bízom benne, hogy szinkron nélkül, spanyol nyelven lesz látható. Hiszen ez az a film, ahol az eredeti nyelv finomsága segít észrevétlenné tenni a két világ közötti szakadékot
CRANK – FELPÖRÖGVE (2006)
2007 február 15. | Szerző: katha
Színes, angol-spanyol akció-thiller
Szereplők: Jason Statham, Amy Smart, Efren Ramirez, Jose Pablo Cantillo, Jay Xcala
Rendező: Mark Neveldine és Brian Taylor
„Ha megállsz, meghalsz!”
Úgy tartja a mondás a szerelem, no és persze a drog, öl, butít, és nyomorba dönt. Persze, persze, ezt mindannyian tudjuk. Na és?
Tegyük fel, bérgyilkos vagy, aki szerelmes, ráadásul nagy mennyiségű szintetikus droggal pumpálták teli a szervezeted. Tovább megyek, olyan kínai droggal, ami kb egy órán belül kivégez, mert lelassítja, majd megbénítja a szíved. Mi lenne az első kérdésed?
Ja, és mellesleg mit tennél, ha kiderülne, hogy állandó mozgásban kell lenned, hogy elég adrenalinhoz jusson a szervezeted? Jó kérdés ugye? Na, mit tennél?
Be kell vallanom, értelmetlen lenne ilyen kérdéseken agyalni. Különben is, itt ez a „B” kategóriába sorolt film, ami tökéletes válaszokat ad. Ugyan is a főhős Chev Chelios, – akit Jason Statham (A szállító, Blöff) alakít, éppen ebben a cipőben jár.
Mit tehet hát? Ahogy a cím is sejteti, pörög és pörög és pörög. A túlélésért bármire képes kőbunkó hősünkről azon túl, hogy kifejezetten találékony, az is kiderül, hogy igen is vannak érzései és vágyai. Persze ez nem gátolja meg abban, hogy az ellenszer keresgélése közben halomra gyilkolja az őt elintéző maffiózókat, és lerombolja fél Los Angelest.
Hogy megtalálta-e az ellenszert, vagy van-e egyáltalán ellenszer nem árulom el. De annyit azért igen, hogy nem szokványos lövöldözős, gyilkolós akció filmet láthat a néző. A sok humor, a jó poénok és az akció dús, szinte paródiába illő jelenetek élvezhetővé, sőt, szórakoztatóvá teszik az egyébként elég gyengére sikeredett akciófilmet.
Végezetül pedig egy kérdés: Mondd, te mit tennél?
BIN- JIP Lopakodó lelkek
2007 január 12. | Szerző: katha
BIN- JIP
Lopakodó lelkek
(3 IRON)
színes feliratos dél-koreai-japán romantikus dráma, 88 perc, 2004
Díjak és jelölések:
San Sebastian Nemzetközi Filmfesztivál (2005) – FIPRESCI Az év filmje: Kim Ki-duk
Velencei Filmfesztivál (2004) – FIPRESCI-díj: Kim Ki-duk
Velencei Filmfesztivál (2004) – Rendezői díj: Kim Ki-duk
David di Donatello Díj (2005) – Legjobb idegennyelvű film jelölés: Kim Ki-duk
Velencei Filmfesztivál (2004) – Arany Oroszlán jelölés: Kim Ki-duk
rendező: Kim Ki-duk
forgatókönyvíró: Kim Ki-duk
zene: Slvian
látványtervező: Chungsol Art
vágó: Kim Ki-duk
szereplő(k):
Hyun-kyoon Lee (Tae-suk)
Seung-yeon Lee (Sun-hwa)
Íme ez lenne hát a magány.
Nehéz szavakba önteni azt, amit érzek. Felkavart a film, sokkal jobban, mint vártam. Azt hiszem ez a jó alkotás egyik és talán legfontosabb kritériuma. Hatni, hatást gyakorolni a nézőre. Megérinteni, és belé hatolni. Beleívódni a gondolatokba és érzésekbe. Kim Ki-duk munkája iskolapélda ezen elvárásokra.
Be kell vallanom nem túl sok ázsiai filmet, láttam. Illetve ilyen jellegűt nem. Az eddigiek szentimentális világa, a már, már idegesítő kötelességtudattól és gyakran szolgalelkűségtől szenvedő szereplői egy ideig megnevetettek, de ma már idegesítenek. Mert eltűnt belőlük, illetve talán soha sem volt bennük a hétköznapok valósága.
Erre itt ez a film, ami mindennek nevezhető csak hétköznapinak nem. Sokáig nem is tudtam, hogy fogalmazzam meg a reakcióim a véleményem. Gyönyörű! Ez az egy szó keringett bennem és sok, sok sóhaj.
Tehát így festett volna az eredeti ajánlóm: Gyönyörű! (sóhaj, sóhaj, sóhaj). Talán ennyi is elég lenne, hiszen elmondtam mindent.
Gondolom, felmerül a kérdés miért? A válasz pedig, a részletekben, rejlik. Hiszen a történet maga elég egyszerű és egysíkú.
Adott egy fiú. Szándékosan nem írtam férfit. Mivel a főszereplő arca egy mangára emlékeztet. (A manga kedvelt rajzolási forma. A figurák arca elnagyolt, csak a szem jellegzetesen hatalmas, fényes, de gyakran kifejezéstelen és kortalan.)
Tehát egy fiú. Hány éves lehet? Gyerek vagy felnőtt? Ha hajléktalan, mért egy szuper kategóriás motorral, divatos bőrszerkóban furikázik, ráadásul honnan van a legújabb technikával bíró fényképezőgépe? Néma vagy egyszerűen nem akar beszélni? Itt jegyezném meg, hogy szerintem ez a diplomás, művelt fiatalember egyszerűen feleslegesnek tartja a beszédet.
Aztán adott egy lány. Fiatal nő. Házas és boldogtalan. Az arca már több életet és kifejezést hordoz. Hiszen ő a kapocs a valósághoz, vagyis hozzánk. Férjét elhagyva, a fiúval tart.
Úgy mozognak együtt, mintha öröktől fogva így éltek volna. A másságukban és a kultúrájuk közös gyökereiben van az erejük. Azt hiszem, erre mondják azt, az ideális páros.
Ki tanít kit? Ki él és ki az, aki csak vegetál? Ez a valóság? Élő-e valóban mindkét szereplőnk?
A rendező nem könnyíti meg a helyzetünk. A válaszok bennünk keringve sodornak a bizonytalanság felé. A filmen zajlik az élet. Testet ölt a kicsinyesség, a féltékenység, az erőszak. Ilyenek lennénk? Valóban ilyenek lennénk? A némaságra ítélt szereplők teszik a dolguk, miközben fellebbentik a fátylat a keleti kultúráról. De természetesen csak egy pillanatra. Hiszen ez a világ milliónyi pillanatból áll csupán.
Meg kell említenem azt is, hogy nem zavart a főszereplők némasága. Az elhangzó párbeszédek, az események és a mesteri képek pótolták ezt a hiányosságot. No és persze a zene! Mit írhatnék rá? Csak azt, amit eddig is mondtam: egyszerűen gyönyörű, ez a film így volt tökéletes.
Arthur és a Villangók
2007 január 5. | Szerző: katha
Arthur és a Villangók
Arthur and the Minimoyes)
Műfaj:
animációs, családi, fantasy
Származás:
Franciaország, USA
Rendezte:
Luc Besson
Forgatókönyv:
Luc Besson és Céline Garcia
Képzelj el egy forgó, fekete bakkelit, korongot, rajta egy vörös, formás, nagy fülű szépséget és néhány rusnya alakot. Megvan? Most idézd fel a Ponyvaregény legismertebb betét dalát… Indulhat a buli, indulhat a tánc!
És láss csodát, máris eléd tárul Luc Besson legújabb (és állítólag utolsó) alkotása.
„A jó rendezők lopnak, nem utalnak” nyilatkozta Tarantino büszkén, a Ponyvaregény megalkotása után. Ő Besson Nyikitájából (is) kölcsönzött egykoron. Lehet, hogy a kölcsön kenyér, visszajár? Nem tudom, csak azt, hogy Besson sem fogta vissza magát ezen a terén.
De azt hiszem ez mellékes. Hiszen nem ezen, gondolkodtam tegnap délután a moziban.
Be kell vallanom, hogy szeretem a meséket, az olyan történeteket, amelyek fikciók ugyan, de nem rugaszkodnak el fényévekre a valóságtól. Különösen akkor, ha a két világ a hús vér emberek és a firka lények világa találkozik, vagy éppen összeolvad. Rajongok a fantázia lényekért, köztük is a nagy fülű apróságokért. Minimoyes… így hívják őket franciául. Villangók… így pedig magyarul. Hát nem kedves és rejtelmes már maga az elnevezés is?
Annak ellenére, hogy nem egy teljesen új világba léptem be megszeretettem Arthurt, no és persze a két és fél milliméteres barátait. Jókat mosolyogtam más filmekből felbukkanó régi ismerősökön és eszközökön. Mert ki nem ismerné az Arthur mondakör varázs kardját, vagy Labirintus című film bájos, de nagyon- nagyon buta Ludo-ját? Vagy az Ötödik elem szépséges vörös harcos nőjét, illetve a ma már klasszikusnak számító fénykardot? És ne feledkezzünk meg arról, „Kinek nem mondjuk ki a nevét” Ez az alak kis csalódást okozott. Annyira direkt volt a hasonlóság! Legalább ennek lehetett volna orra! Az pedig, hogy rossz társaságba keveredett, ráadásul nemi beteg lett ezért lett gonosz…. Kicsit kiábrándító. Na jó! Nagyon kiábrándító!
De most félre ezekkel a részletekkel! Élvezettel merültem el a Villangók világában. Végig rohantam velük a filmen, hogy egy pörgő, életszagú mégis mesés kis történetet részese lehessek, legalább egy estére…
Mit mondhatnék még? Köszönet érte…
Terhelt Terkel
2007 január 3. | Szerző: katha
Terhelt Terkel
(Terkel i Knibe)
2004. dán vígjáték
Rendező: Stefan Fjeldmark, Kresten Vestbjerg Andersen és ThorbjOrn Christoffersen
Eredeti nyelv: dán
Korhatár: 12 év
„Megkapó történet titkos szerelemről, pszichopata gyilkosról, vasrudakról, apró szendvicsekről és egy barátság próbatételéről”
Az igazság az, hogy fogalmam sincs ki írta ezt az ajánlót. De felmerült bennem a gyanú, hogy nem látta a filmet.
Ráadásul a plakáton is ez áll: Az év legbűbájosabb családi filmje…
A film végén úgy ültem a teremben, mint akit leforráztak Mesés, esetleg szívszorító történetet, bűbájos karaktereket vártam. Olyan Disney –s kedvességre, kifinomult humorra, és gyakran szirupos szépségre számítva. De mit kaptam? Vért, erőszakot, zenét, és sok sok nevetést! Igen! Igen! Igen! Az hiszem, ha ezt a filmet megetetném egy kutyával, az, biztosan megveszne! Ez vibrált bennem. Napokkal később is elnevettem magam a poénokon vagy a felidézett szereplőkön. A dallamok pedig bent zsongtak a fülemben.
No lássuk miért is, érzem így?
Egy formabontó, dán, 3 D-s animációs filmről van szó. A történet hazájában jól ismert, ugyan úgy, ahogy a szereplők is, elsősorban Anders Matthesen komikus műsoraiból.
Terkel és barátai, a szülők, a rokonok, no és persze a tanárok figurái egyszerűek, olyan homárformák, mégis sokszínűek és karakteresek.
Szeretem a fekete humort, de ilyen töményen nem találkoztam még vele, főleg nem gyerekfilmben A szöveg már már brutális, a humor pedig! Direkt, és gyakran sokkoló! Mindent kimondanak és mindenhez kommentárt fűznek. Hogy kik? Hát a hatodik osztályos diákok. Meg van a véleményük a kissé flúgos, és nárcisztikus tanárokról, (mellesleg az egyik szökött elmebeteg) a jaj letagadom típusú rokonokról és az élet nagy kérdéseiről.
Terkelt egyetlen cél motiválja: túl kell élnie az iskolai életet. (Talán a szó szoros értelmében is.) De nincs könnyű dolga, hiszen csak legjobb barátjára egy „zseb Eminemre” számíthat, aki vasrudakkal mászkál, a kishúga meg idegesítő, az anyja megállás nélkül bagózik, az apja pedig egyetlen szót ismételget. Hát lehet így élni, fusztráció és komplexusok nélkül?
Hogy sikerült- e neki? A válasz kiderül a mozikban.
Szívből ajánlom Terkel történetét mindenkinek. Kortól, nemtől függetlenül. A lényeg az: légy nyitott és az erős idegzet sem árt!
300
2007 április 11. | Szerző: katha
amerikai fantasy akció film
Szereplők:
Gerard Butler, Lena Headey, David Wenham, Vincent Regan, Rodrigo Santoro, Dominic West
Rendező: Zack Snyder
Forgatókönyv:
Zack Snyder, Kurt Johnstad és Michael Gordon
Operatőr: Larry Fong
Vágó: William Hoy
Zene: Tyler Bates
Íme egy film melyben csak a kockásra edzett hasizmok a valódiak.
Íme egy film, amely ellen maga az iráni elnök kelt ki beszéde során.
Vegyes érzésekkel ültem be megnézni a 300 című filmet. Volt, aki azt mondta, hogy annyit ér, amennyi a címe, egy forinttal se többet. Mások pedig a szuper és a fenomenális szavakkal dobálóztak. Azt hiszem mindkét tábor igazat beszélt.
A tartalom elmeséléséhez, ha nagyon bőven szeretném kifejteni, maximum 10, azaz tíz kerek mondatra lenne csupán szükségem.
Nos, aki sziporkázó, és fordulatos történetet vár, az, nagyot fog csalódni. Aki e film alapján szeretné megírni a történelem dolgozatát az nem, hogy csalódni fog, de alaposan pofára is eshet. Ugyan is ez a film nem más, mint a rendező Frank Miller újabb unaloműző alkotása. Frank Miller nevét elsősorban Sin City című film fémjelzi. Ez a ma már kultfilmnek számító alkotás nem más, mint egy képregény adaptáció. Ezekről pedig tudjuk, hogy az utóbbi időszakban nagyon is kelendőek lettek.
A rendezőt egy 1962-es The 300 Spartans című film ihlette meg (itt jegyezném meg, hogy a rendezője magyar) Ebből készítette el a saját rajzolt alkotását. Ez után már csak egy lépés volt a film elkészítése. Be kell vallani az alkotók kitettek magukért, és itt nem csak arról van szó, hogy a szereplőket edzőtáborba küldték, hogy azok a bizonyos izmos hasak kellőképpen feszüljenek a felvételeken.
A kissé lapos történetet kellő képen kompenzálja a képi világ, melynek megalkotása közel 1 évet vett igénybe. A forgatás jó részt műteremben egyszínű hátterek előtt zajlott, a digitális technikának köszönhetően mégis olyan érzése támad a nézőnek, hogy egy múzeum festményei közé keveredett. A felpörgetett, majd hirtelen lelassított jelenetek, a mátrix-ra emlékeztető mozgássorozatok, egy- egy szín dominánsá tétele, no és persze a hanghatások, kárpótolják a csalódottságot.
A rendező interjúiban elmondta, hogy olyan filmet szeretett volna készíteni, ahol nem fordul el a kamera, ha fröccsen a vér, vagy repül egy fej, de akkor, sem ha testiségé a főszerep. Szavaihoz híven gyönyörű nő jár erotikus táncot, majd a királyi pár szeretkezik önfeledten. A fejek, testrészek pedig úgy hullnak akár a pelyva.
A rendező elégedett. Bízom benne, hogy a néző is elégedetten távozik a mozikból.
Oldal ajánlása emailben
X