Szakíts, ha bírsz
2008 április 28. | Szerző: katha
(The Break Up)
Szereplők:
Vince Vaughn, Jennifer Aniston, Jon Favreau, Joey Lauren Adams, Ann-Margret, Cole Hauser, Jason Bateman, Justin Long, Vincent D’Onofrio
Rendező: Peyton Reed
Forgatókönyv: Jeremy Garelick, Jay Lavender
Operatőr: Eric Alan Edwards
A történet ott kezdődik, ahol a többi hasonló szerelmes, szakítós romantikus vígjáték véget ér. Egy valamikor boldog, Isten is egymásnak teremtette tipusú pár kapcsolata megtörik, és elkezdenek egymás agyára menni. Gary (Vince Vaughn) bár nagyon tud szeretni, a leke egyszerű akár a faék. Mindenben az önös érdek vezérli, csak azt teszi, és akkor teszi, amikor neki kedve tartja. Nem érdekli, hogy a párja Brook (Jennifer Aniston) a lelkét is kiteszi a kapcsolatukért. Munka után főz, mos, takarít, ellátja a vendégeket és természetesen mindezt mosolyogva teszi. De egy szép napon, – vendégek elmentek, ideje mosogatni estén- kiborul a bili. Brook a segíthetnél mosogatni kezdetű monológot használja fel, hogy közölje, elege van, vége mindennek. A gond ott kezdődik, hogy még mindig szeretik egymást, és békülni akarnak, de minden szándékuk balul sül el. A közös lakás pedig rövid időn belül csataérré változik. A kérdés pedig nem más, mint az, hogy: akkor hogyan tovább?
Annak ellenére, hogy a film 2006-ban készült a mai napig sikeres. No nem Jennifer Aniston kiemelkedő alakítása, vagy formás feneke miatt, hanem azért mert életszagú a történet. Igaz, néha úgy érzi az ember, hogy egyik poénból a másik poénba esik, mégis, mindvégig ott motoszkál az ember fejében, hogy ez a történet egy picit rólam is szól. Mert tetszik, nem tetszik a kapcsolatok többsége végigmegy ezen a folyamaton. A szeretlek, de már nem bírom elviselni a hülyeséged érzése ott lebeg minden hálószobában. Így érthető, hogy gyakran fagy a néző arcára a mosoly. Ráadásul ott vannak a szülők és a közös barátok, akik értetlenül és reménykedve nézik végig mindezt. A vég pedig… nem biztos, hogy a közös ágyba együtt bújnak vissza újra. Nagyon nehéz realista filmet, főleg vígjátékot készíteni. Talán itt, ennek a gárdának sikerült.
Horton
2008 április 26. | Szerző: katha
Horton Hears a Who!
családi animációs film
Forgatókönyv: Ken Daurio, Cinco Paul
Rendezte: Steve Martino, Jimmy Hayward
Producer: Bob Gordon
Zenéjét szerezte: John Powell
Eredeti hangok: Jim Carrey, Steve Carell, Will Arnett, Shelby Adamowsky, Josh Flitter
Magyar hangok: Kerekes József, Háda János, Borbás Gabriella, Dörner György, Gesztesi Károly, Besenczi Árpád
Forgalmazó: Intercom
Gyártási év: 2008
Horton Núl dzsungelében éli irigylésre méltó életét. Egy napon azonban megváltozik minden, hiszen rátalál egy szöszre melyet egy virág szirmára fújt a szél.Mivel Hortonnak meglehetősen nagyok a fülei (elfelejtettem jelezni, hogy Horton egy elefánt) meghallja a szöszből érkező segélykiálltásokat. Ugye azt mondanom sem kell, hogy a kis hős jószívű, ezért természetes, hogy segíteni akar a bajba jutott szöszlakókon a Kik-en.
Minden bátorságát és eszét összeszedve indul útnak, hogy biztonságos vidékre vigye a virágot és rajta a szöszt. A gond csak az, hogy van valaki, akinek nem tetszik Horton terve, butaságnak tartja minden szavát, hisz úgy gondolja, hogy amit nem látunk az nem is létezik. A nagy ellenlábas nem más mint Kenguru mama. A gyerekek persze hisznek az elefántnak, aki közben megismerkedik Ki falva lakóival. Persze az út veszélyekkel teli, de a kis elefántot nem lehet eltántorítani a tervétől…
Örülök, hogy végre olyan filmről írhatok, melyet tényleg szívből ajánlok mindenkinek. A Horton minden korosztálynak kitünő szórakozást nyújt. Dr Seuss meséjét sikeresen elevenítették meg 3 D-s animációval. A látvány egyszerűen lélegzetelállító! Rádásul tartalmas, vagány és humoros. Horton annak ellenére, hogy kissé flúgos- vagy éppen ezért?- egyik szerepből a másikba esik – köszönhetően hatalmas füleinek- úgy mint: fürdés közben úszósapkát csinál a füléből, lopakodás közben nindzsává alakul, egy éppen széteső függőhídon pedig belekóstol súlytalanságba..A többi szereplő sem elhanyagolható, karakteresek, igaz kicsit furák, vagy éppen beazonosíthatattlan a külsejük.
A vélemények így is megoszlanak a meséről. A gyerekek szeretik és a felnőttek nagyrésze is. De van aki szerint egy nagy maszlag az egész, idióta karakterekkel és sefüle se farka jól megmondom történettel. Én azt mondom, hogy az élet nagy értelmét nem biztos, hogy pont egy rajzfilmben kell meglelni. Egy mese elsősorban arra való, hogy kikapcsolódhassunk. Horton pedig, erre tökéletesen alkalmas.
A másik én
2008 április 11. | Szerző: katha
(The Brave One)
feliratos amerikai-ausztrál akciófilm, 122 perc, 2007
Rendező: Neil Jordan
Forgatókönyvíró: Cynthia Mort, Bruce A. Taylor, Roderick Taylor
Zeneszerző: Dario Marianelli
Operatőr: Philippe Rousselot
Producer: Susan Downey, Joel Silver
Jodie Foster (Erica Bain)
Terrence Howard (Mercer nyomozó)
Nicky Katt (Vitale nyomozó)
Naveen Andrews (David Kirmani)
Mary Steenburgen (Carol)
Jane Adams (Nicole)
Ivo Velon (James)
Zoe Kravitz (Chloe)
Victor Colicchio (Cutler)
Díj:
Golden Globe díj (2008) – Legjobb színésznő – drámai kategória jelölés:
Jodie Foster
Napokkal ezelőtt láttam a filmet, de középszerűsége ellenére még mindig itt motoszkál bennem. A gondolatisága vibrál fel időről –időre, és megkérdezi: te megtennéd, mondd, te mit tennél? Neked megremegne a kezed?
Erica Bain
(Jodie Foster)
New York városában éli szinte tökéletes (vagy inkább átlagos?) életét. Népszerű rádióműsort vezet, és ami a lényeg, éppen az esküvőjére készül. Olyan minden, ahogy a nagykönyvben meg van írva. De egy nap jönnek a csúnya, rossz bácsik és kutyasétáltatás közben félholtra verik őt és a vőlegényét.
Erica 3 hét kóma után felébred, és rá kell döbbenie, hogy vőlegénye eddigi életüket magával vitte a sírba. Egyedül maradt. A város más lett, mert New York megmutatta az igazi arcát. A szívének kedves helyek most fenyegetőek, a rohanó emberek pedig mind mind ellenséggé lettek. A riporter önnön gyengeségén nevet a város. Erica végül úgy új életet kezd. Fegyvert vásárol, és önbíráskodásba- igazságosztásba (vagy lehet, hogy csak egyszerűen ámokfutásba?) kezd. A második gyilkosság után azt hinné az ember, hogy lelő bárkit, aki ákár rosszul is néz rá.
Természetesen megjelenik A jófiú.
Mercer nyomozó (Terrence Howard)
aki bulldogként jár a gyilkos nyomában. Persze megmutatkozik a szinte tökéletes jelleme, brilliáns szimata és empátiája. Erica riportot készít a nyomozóval, és szép lassan összebarátkoznak. (Nagy kő esett le a szívemről, hogy nem estek ruhátszaggatva egymásnak)
Ugye azt mondanom sem kell, hogy a végén Erica bosszút áll vőlegénye gyilkosain, és a nyomozó szemet huny a tettei felett.
Ennyi lenne a film. Ahogy már írtam: középszerű, mégis van benne valami plussz. A vélemények rőssen megoszlanak. Van aki szerint Foster legjobb alakítását láttuk, van aki szerint ugyan arra a babára húzták rá a 216-dik bugyit megint. Én sem tudom egyértelműen kijelenteni azt, hogy jó vagy rossz amit láttam. Az egészen érezhető volt a Taxisoffőr feeling, és az adj egy nő kezébe fegyvert és nézzük meg, hogy mit csinál gondolata. Nem éreztem úgy, hogy a „történések” jól le vannak vezetve, inkább elővették a sablonokat és ráhúzták mindenre. Pl: éjjel a metrón. Erica lelövi a két férfit és elsétál. Egy teremtett lélek sem járt arra- természetesen? Vagy a prostikat futtató genszterek mióta járnak egymaguk? … és még sorolhatnám. A másik dolog, ami nagyon kellemetlen érzést hagyott magaután, az az, hogy egy törékeny nő a világ egyik legveszélyesebb városában egy fegyverrel a kezében máris Rambóvá vállik. Az egész film azt sugallja- sajnos-, hogy ha fegyvered van bármit megtehetsz, nem les rád veszély, nem érhet baj. Ez elég nagy gáz nem?
No de ennyi negatívum után lássuk a pozitívumnokat, melyek arra késztetnek, hogy azt mondjam: igen is érdemes megnézni a „The Brave One”-t!
Azt írtam a cselekmény nincs túl jól kifejtve, elnagyolt és sablonos. Nem úgy a jellemábrázolás! A vágásnak köszönhetően minden egyes jelenet külön külön kis filmet foglal magába, külön életet él. Erica személyiség változása tökéletesen kidolgozott, lépésről lépésre végigkövethető, hogyan jut el az elkeseredéstől a gyilkolásig. Megdöbbentően realisztikus és egyszerű. Van még két jelenet, ami nálam úgymond viszi a pálmát.:
– Az egyik az, mikor a nyomozó kéri a volt feleségét-, akibe természetesen halálosan szerelmes még mindig- , hogy segítsen elkapni egy olyan bűnözőt, akit évek óta követ, és aki miatt most egy gyerek van veszélyben. A nő megtagadja a segítséget, és közli, ha segítene, akkor is csak pénzért tenné. Ilyenkor a sablonokban elmengy a hős egy kocsmába és valaki vállán sírva félholtra issza magát, vagy halomra lő néhány rosszarcú fickót. Itt viszont Mercel hazamegy, és egy üveg pia társaságában elégeti az exe összes fényképét. Igen! Ez az! A helyzetet étszagúvá tették, és ez nagyon bejött!
– A másik jelenetben éppen Erica összevert testét szabadítják ki az orvosok a ruháiból. Minden egyes mozdulatot összepárosították a lány emlékeiben élő szeretkezések képével. Tökéletes összhangot teremtve jelen és múlt között. Gyönyörű jelenetek!
Végezetül szeretnbém kiemelni a főcímdalt.
Sarah McLachlan: Answer című dala szól. Összhangot teremtve az emberi érzések, a film és a néznő közt.
Legenda vagyok
2008 január 15. | Szerző: katha
(I Am Legend) 2007
rendező: Francis Lawrence
író: Richard Matheson
forgatókönyvíró: Mark Protosevich, Akiva Goldsman
zeneszerző: James Newton Howard
operatőr: Andrew Lesnie
producer: Akiva Goldsman, David Heyman, James Lassiter, Neal H. Moritz, Erwin Stoff
vágó: Wayne Wahrman
szereplők:
Will Smith (Neville)
Alice Braga (Anna)
Salli Richardson (Ginny)
Willow Smith (Marley)
Charlie Tahan (Ethan)
Dash Mihok
Órák óta itt ülök, és képtelen vagyok néhány értelmes mondatot összehozni. Már mindent leírtak erről a filmről. Kivesézték, lefikázták, mennyekbe emelték és agyon misztifikálták.
Kezdetben egy egyszerű thriller volt, most meg már egy post-apokaliptikus sci-fi csoda, paranoid dráma attitűdökkel. Természetesen fergeteges alakítással és kútmély mondandóval. Pedig csak egy újabb film, ami csalódást okozott.
Szeretem Will Smith játékát, szeretem az e fajta meghatározhatatlan kategóriájú filmeket. Az alakításért, a látványért, és persze értékelem azt is, ha van mondanivalója vagy legalább is összefüggő története annak, amit éppen nézek.
No, itt aztán van minden! Tömeg, halál, zombi, kutya, szarvas, tudós, mártír, kicsit szentfazék nő, tv előtt kuksoló gyerek, hadsereg, rohadtul kihalt város, elpusztult társadalom és elkeseredett küzdelem, és természetesen mindet átitat a soha nem adom fel feeling.
Bő másfél óra alatt megismerhetünk egy férfit, aki tudós és apa egyben. Csak sajna egy emberek által kifejlesztett és elszabadult vírus kiirtotta a családját és mellesleg még másik 5, 4 milliárd embert a Földön. A város romokban, a kihalt utcákon pedig, a mi kis hősünk egy szál maga bóklászik a kutyájával. Élelmet gyűjt, kölcsönzőbe jár, próbababákkal beszélget, szarvasra vadászik, és üzenetet küld az éterbe, remélve meghallja valaki. Aztán, mikor leszáll az est, visszavonul otthonába és a szinte atom biztos laboratóriumában az ellenszer után kutat.
Az éjszaka pedig megtelik élettel. Ami egy kicsit defektes, kicsit morbid, de mégis csak élet, nem igaz? A város utcáin a vírus fertőzés áldozatai sétálgatnak, szuper sebességgel falakra másznak, jönnek- mennek, kutyát nevelnek, és eltanulnak néhány trükköt Newill barátunktól.
Az idő szép lassan telik, míg nem hősünk elveszti a kutyáját. Szegény most már tényleg egyedül marad, gondolnánk, de mielőtt búnak eresztenénk fejünk, megjelenik egy nő a fiával a semmiből, és közli, hogy van remény, mert Isten megsúgta neki. Csoda-e, ha az élő legendának felmegy az agyvize? Levezetés képen felmondja a fél Shrek-ket, összetör néhány tányért, és hogy minden klappoljon mártírhalált hal. A baj az, hogy fogalmam sincs, hogy minek…
Most azt kellene írnom, hogy nagyon elkeserít ez az egész, meg azt, hogy sajnálom. De felesleges. Adott volt egy szenzációs könyvalap, adva volt egy halom pénz, kitűnő stáblista és a technika ezer vívmánya. A végeredmény pedig? Középszerű.
Kár érte. Ha egy picit több időt szántak volna rá, ha egy picit jobban figyeltek volna, hatalmas filmet alkothattak volna.
De a volna az csak volna…
A legenda pedig? Az a legnagyobb baj vele, hogy mindig többet mond, mindig többet ígér, mint a valóság. Ez sem volt kivétel. De talán máskor, más által egyszer majd tovább él.
A Karib-tenger kalózai – A világ végén
2008 január 5. | Szerző: katha
(Pirates of the Caribbean: At Worlds End)
magyarul beszélő amerikai kalandfilm, 168 perc, 2007
Rendező: Gore Verbinski
Forgatókönyvíró: Ted Elliott
Zeneszerző: Hans Zimmer
Producer: Jerry Bruckheimer
Vágó: Stephen E. Rivkin, Craig Wood
Johnny Depp (Jack Sparrow)
Orlando Bloom (Will Turner)
Keira Knightley (Elizabeth Swann)
Geoffrey Rush (Barbossa kapitány)
Bill Nighy (Davy Jones)
Chow Yun-Fat (Sao Feng kapitány)
Tom Hollander (Cutler Beckett)
Stellan Skarsgard (Bill Turner)
Kevin McNally (Joshamee Gibbs)
Jack Davenport (James Norrington)
Azt hiszem ez az a film, amit nem kell bemutatni, hiszen a trilógia jól ismert, mint azt a nézettsége adatok is mutatják. Hosszú évek óta a legsikeresebb, legkelendőbb alkotások közé tartozik. A bevétel pedig már az első hétvégén meghaladta a 41 millió dollárt. Szóval szeretik a nézők a kalózokat, várják a kissé bárgyú történetet, és elviselnének akár 27 új részt is.
De minek köszönhető a siker?
Elsősorban – természeten – a jó szereposztásnak.
A kissé ügyefogyott, vagány Jack Sparrow kapitányt az ezerarcú Johnny Deep alakítja (nagggggggggggggyon szeretem). Már csak miatta is 10 ezrek ülnek be a mozikba.
Vagy a két örök ifjú Geoffrey Rush (Barbossa kapitány) Bill Nighy (Davy Jones) akiket szintén a legkitűnőbb színészek közé sorolhatók.
Másod sorban a látvány és zenei világ. Az utóbbi évek adatai és tapasztalatai azt mutatják, hogy dollár milliókat költenek a különleges efektekre, számítógépes grafikákra, hang illetve szín tuningokra… és az eredmény? Nos valljuk be, gyalázatos.
Ez az a film, ahol tényleg azt kapja a néző, amit vár. Az előzetesek nem hazudnak, nem csak arról van szó, hogy összevágják a legjobb jeleneteket, majd kiderül, hogy tényleg nincs is több a filmben. A kalózok kalandjaiban az ember csak kapkodja a fejét, egyik ámulatból esve a másikba.
A harmadik és szerintem nagyon fontos tényező az, hogy a hétköznapok annyira ellaposodtak, annyira egyformák és üresek, hogy az emberek ki vannak éhezve a változásra a „másra.” No és tessék! Itt ez a világ, mely idegen és vonzó a maga vadságával és szabadságával.
Kell-e ennél több?
A díszes kalóz kompánia elindul kiszabadítani Jack barátunk a pokolból, hogy a segítségével megmentsék a kalóz társadalmat a pusztulástól. Kb ennyi a tartalom. Tehát a történet egyszerű, szervesen kapcsolódik az előző két részhez, bár külön is élvezhető. A másik kettőhöz képest számomra kis csalódottságot okozott, hiszen ellaposodott valahogy az egész. Hosszú unalmas részek cincálták az idegeimet. Ráadásul, kapitány sem volt olyan imádni valóan őrült, amiért megszerettem. De Deep itt is bizonyította rátermettségét azt meg kell hagyni. A kapitány rendkívül színes egyéniség, mint említettem. A stílusa lenyűgöző, a futása akár egy kiöregedett balerináé, mozgása pedig, néha olyan, mint egy elfuserált nőimitátornak. Az egyik percben egy hódító hős, kemény és rendíthetetlen kalóz, a következőben már egy megalkuvó, sunyi kis dög. A szexuális beállítottságát pedig képtelenség megállapítani. Éppen ezért szenzációs a karakter. Mindenki talál benne valami szeretnivalót.
Ha már a színészi alakításoknál tartunk…
Két nő, két teljesen más karakter. Az egyik egy félvér Tia Dalma (Naomie Harris) aki nem más, mint egy ember testbe zárt tenger istennő. Mint egy igazi nő, kacér és édes, hízelgő és szexi, de gonosz olyan igazi, vérbeli fúria. A színésznő, pedig tökéletes választás volt a szerepre. Csak azt sajnálom, hogy a karakter adta lehetőségeket nem használták ki kellőképen.
A másik nő Elizabeth Swann (Keira Knightley). A hölgy csinos- bár kissé anorexiás- és elvileg nagyon fontos szerepe van. Ő lenne a NŐ akiért harcba száll a szerelmes Will Turner (Orlando Bloom), és természetesen életét adja ha kell. Tehát elvileg ő a nagy ő. A baj csak az, hogy nincs története, nincs egyénisége, a szereplőt megformáló színésznőnek pedig nincs túl nagy tehetsége. Elizabeth Swann kecses és kényes úrhölgy, majd kardozó csini baba, majd pillanatok alatt kalózvezér, és kalózkirály. Végig smárol minden létező férfit, kacérkodik bárkivel. (No valljuk be, az e fajta észnélküli szexualitásra nincs felkészülve még a magyar közönség) csak azt tudnám, hogy csinálja, hogy a legnagyobb mocsokban, undorító lények és helyzetekben is mindig makulátlanul tiszta és vasalt a ruházata, és ragyog a smink az arcán…
Ami eléggé zavaró, hogy kiestek részek. Pl: hogy halt meg a Cracen? Ki ölte meg? Mit jelent Jack kezén az a P betű? Mért emlegetnek árulást?
A zene viszont fenomenálisra sikeredett. Amikor felhangzott a Vadnyugatra emlékeztető zenecsoda, hát hasra estem!
Végezetül pedig két kis apróság:
Sok pénz, kevés figyelem? A film kivégzéssel kezdődik. Megjelenik egy kiskölyök, akit felakasztása előtt énekelni kezd. Ez mind szép meg jó, csak ne villanna be a fogszabályzója…
A türelmetlenek-, akik nem képesek végig ülni a közel 10 perces stáblista felsorolását a film végén- lemaradnak az ominózus jelenetről. Eltelt 10 év, és az egy percet sem öregedett Elizabeth várja 10 éves fiával a szintén egy percet sem öregedett kedvesét Will Turnert. Ez mind szép meg jó.. ha a kisfiú nem hasonlítana annyira a film elején felakasztott gyerekre….
Összességében mit írhatnék még? Ezzel a filmmel adott minden egy kellemes estéhez.
Itt pedig néhány kép. A filmből ollóztam ki őkjet :o)
A született gyerek:
ELHAGYOTT SZOBA (2007)
2007 december 29. | Szerző: katha
(Vacancy)
Színes, feliratos amerikai horror, 85 perc
Szereplők: Kate Beckinsale, Luke Wilson, Frank Whaley, Ethan Embry, Scott G. Anderson
Rendező: Antal Nimród
Szeretném, ha ez az ajánló olyan lenne, mint a film: tömör és pörgős. Ezért igyekszem e szellemben írni.
Sokfélét összeolvastam a filmről, és Antal Nimród munkásságáról. A lényeg az, hogy ez egy próba volt a számára, hogy bebizonyítsa azt, hogy igen is van helye a „nagyok” közt. Én úgy gondolom sikerült.
A film „B” kategóriás, vagyis viszonylag alacsony költségvetésből, és meglehetősen kevés szereplővel készült. A szereplők sem túl ismertek, és még véletlenül sem beszélhetünk változatos helyszínekről.
A történet egyszerű. Egy válófélben lévő pár hazafelé tart, de letérnek a főútról, és (mivel az autójuk lerobban) egy meglehetősen lepusztult motelben kötnek ki. Lefekvés előtt filmet szeretnének nézni. Hamar rájönnek, hogy a kazettákon, a szobában felvett erőszakos és kegyetlen gyilkosságok sorozata látható. Természetesen frászt kapva, menekülésre fogják. A motel tulajdonosa és két társa nem hagyják szabadulni prédáikat…
A film Hitchcockot idézi, de a cselekmény pörgősebb. A vágásokat nem kapkodták el, sőt, nagyon szépen kidolgozott mozzanatokat láthatunk. Ami különösen tetszett az a pár kapcsolatának ábrázolása. Szavak nélkül, intenzív mimikával és gesztusokkal.
Igaz, hogy a történet végkifejlete kiszámítható, és a film is csak egy tucat film. De mégis. Bemutatkozásnak egész jó. Én kíváncsian várom Antal Nimród következő munkáját.
El a kezekkel a feleségemtől
2007 december 26. | Szerző: katha
Karácsonykor az ember nem igazán jár moziba. A TV-ben pedig filmdömping. A csatornák versenyeznek, ki hány filmet is tud bezsúfolni az ünnepekre. A baj az, hogy évről évre ugyan azok a télapót váró, (vagy éppen kikészítő) illetve a szeretet csodájáról szóló ömlengések kerülnek vetítésre. Újra és újra. Valljuk be, elég kiábrándító ez az egész.
A Nők Lapja oldalán nézelődtem éppen, és ott szúrtam ki azt a cikket, melyben világgá kürtölik, hogy Woody Allen és jazz zenekara a New Orleans Jazz Band Budapesten lép fel. Be kell valljam, nem is tudtam, hogy zenél.
Ekkor jutott eszembe az egyik filme, amit még valamikor nyáron vettem. Nem éppen szuperfilm, vagy felejthetetlen remekmű. Ez a film egyszerűen csak szórakoztató.
Az el a kezekkel a feleségemtől.
Picking Up the Pieces 2000
Rendezte:
Alfonso Arau
Szereplők:
Woody Allen … Tex Cowley
Sharon Stone … Candy Cowley
Alfonso Arau … Dr. Amado
David Schwimmer … Father Leo Jerome
Lou Diamond Phillips … Officer Alfonso
Kiefer Sutherland … Officer Bobo
Maria Grazia Cucinotta … Desi
A történet kicsit közhelyes, kicsit bugyuta, és egyszerű akár egy faék. Mégis, a szereposztás, és maga Woody Allen neve biztosíték a sikerre és a szórakozásra. Hiszen nem véletlen, hogy a színész- rendező összesen 3 Oscar-díj, 18 Oscar-jelölés, 1 Golden Globe-díj, 10 Golden Globe-jelölés tulajdonosa. A fanyar humor és az elképesztő karakter illetve jellemábrázolás ebben a filmben is jól mellbe vágja a nézőt.
De most nézzük magát a történetet: Tex (Woody Allen) hentes. Kissé esetlen, naiv és mérhetetlenül szerelmes. Szép lassan világossá válik számára, hogy felesége Candy (Sharon Stone), megcsalja. Ráadásul, a szeretett nő mindig más és más férfi karjaiban leli meg örömét. Felindultságában megöli az asszonyt, és hogy megússza feldarabolja őt. Candy darabjait pedig egy távoli kis mexikói falu határában ássa el. De valamit elhibáz, és az asszony kézfeje az útra pottyan a teherautó platójáról.
Ekkor kezdődik a kálvária. Ugyan is egy vak asszony elesik a kézben, és a fejét ért ütés következtében, visszanyeri a látását. Boldogságában felkapja a kezet, és szalad vele a falucska plébánosához (David Schwimmer), akiről köztudott, hogy az egyik helyi örömlánnyal bujálkodik.
A falu élete egy csapásra megváltozik. A „Szűz keze” csodákat tesz, meggyógyítja a betegeket, lábat illetve ló méretű nemi szervet növeszt annak, aki kéri. Az, hogy a szűz keze nem éppen nőies mozdulatban merevedett meg, illetve türkizkék körömlakk díszeleg rajta valahogy senkit sem zavar. Miért is zavarna bárkit is? Hiszen csodákat és túristákat hoz a szegény kis településre.
Tex kétségbeesetten próbálja visszaszerezni a kezet, míg a sheriff (Kiefer Sutherland) aki szintén szerette Candy-t rács mögé akarja juttatni a gyilkost.
Végezetül egy gondolat: Tex miközben a villamosszék felé sétál a következőket mondja:
Istennek nagy a humorérzéke. Aki pedig túl komolyan veszi az életet, az jobb ha már most felköti magát…
… hmmm no hát akkor kinek is van igaza?
Metamorfózis
2007 december 22. | Szerző: katha
„A Metamorfózis olyan történet, amely után még egy vámpír is megnyalná mind a tíz ujját.”
No igen… ki szerint?
Az egész azzal kezdődött, hogy nyertem két jegyet a film exluzív bemutatójára.
Nem akartam elmenni, de a csütörtöki napom annyira nyomorultra sikeredett, hogy úgy döntöttem, mindegy már. Rávettem a barátnőm, hogy jöjjön el velem. Szóval este találkoztunk, és a villamosra várva megbeszéltük, hogy ki mit hallott erről a filmről.
Szokásomhoz hívem, túl lelkesedtem, így dicsértem a történetet, a szereplőket- mert én csak ezt az egy ajánlót olvastam el, miszerint:
„Hódi Jenő filmje Roman Polanski Rosemary gyermeke című klasszikusa nyomvonalán, merész és újszerű módon közelíti meg a természetfeletti kérdését. A Metamorfózis szerelmi története a szív és a lélek erejének segítségével hidal át időt és teret, s általuk nyer értelmet Nietzsche évszázados bölcsessége: ami nem öl meg, az megerősít. S amit a film állít: ha mégis belepusztulsz, akkor még erősebb leszel általa…”
A barátnőm alaposabb volt, körülnézett a neten. Ő kb erre jutott:
A film 2005-ben készült. Most 2007-et írunk, és most először kerül moziba a film. Ráadásul, a rendező Hódi Jenő és a főszereplő Christopher Lambert előző közös alkotása, A harag napja, csúfosan megbukott.
… hát ennyit az előzményekről. Mindegy volt, összefagytunk, vissza nem fordultunk. Jöjjön, hát aminek jönnie kell…
Igen, ilyenkor szoktam leírni, hogy miről is szól a film. De most inkább ide másolok egy rövid ismertetőt:
„Három fiatal, független amerikai gondtalan vakációját tölti Kelet-Európában, ahol megismerkednek egy egzotikus, bűbájos idegen lánnyal. Nem sejtik azonban, hogy Elizabeth teljesen felforgatja majd az utazásukat, s gyökeresen megváltoztatja mindannyiuk életét. Amikor ráébrednek, hogy a tehetséges írónak tartott Keith – aki teljesen bolondja a középkori, misztikus rejtélyeknek – és a lány végzetesen egymásba bolondultak, olyan események sora veszi kezdetét, amelyek halálos veszélybe sodorják őket, s amelyek ellen semmit sem tehetnek.
A kis csoport megkísérel keresztülvergődni a magasba nyúló hegyeken, ahol a civilizációtól távol egy romos, középkori várhoz jutnak. Ezen a titokzatos helyen kell szembesülniük azzal, hogy túlélésük teljes mértékben a létükre törő természetfeletti erők kijátszásától függ. Az események villámgyorsan követik egymást, miközben a történet egyes momentumai Rubik-kocka szerűen kerülnek a megfelelő helyükre. A feszültség az elviselhetetlenségig fokozódik, hogy egy meglepő csavarral az események egy új, előre kiszámíthatatlan irányba vigyék a szereplők sorsát…
Néhány embert megbűvöl a természetfeletti, másoknak a horror és az akció a szenvedélye. A Metamorfózis olyan valamit ajánl, amelyre mindenki feni a fogát… akár egy vámpír!”
Most pedig elmesélem, hogy mi mit láttunk:
Egy kissé lökött, örökké vigyorgó tini lány a fiújával, és közös barátjukkal Keith-el Erdélybe barangolnak. Báthory grófnő kastélyához akarnak eljutni, mert Keith –Corey Sevier– aki a Lessie filmek gyermeksztárjaként szerzett hírnevet- érdeklődik a grófnő élte és halála iránt.
Na most, a fiatalok összefutnak egy fiatal, -elvileg kortalan- nővel.
Természetesen a két főhős azonnal egymásba habarodik, és kb tízpercnyi romantika után, az ágyban láthatjuk viszont őket – A viszonylag hosszú jelenetben részletesen feltérképezhetjük a szereplők szinte tökéletesre formált testét. -A szeretkezés után, a fiú (aki kísértetiesen hasonlít a fiatalkori George Michael-ra a nyikorgó bőrdzsekijében) azonnal – elég drámai hangnemben, szerelmet vall az idegen szépségnek.
Csak ültünk és néztük a régi, elfuserált szoft pornó filmre emlékeztető jelenetet. Tehát ez lenne a mindent elindító nagy érzelem zuhatag…
Ez volt az a pont, amikor a nézőtérről elkezdtek kiszállingózni az emberek.
A romantika után, szerzeteseket láthattunk, akik éppen elhunyt társukért mondtak imát, akit széttéptek a farkasok a hegyekben. Így a fiatalok nem juthatnak el a kastélyba.
De a következő jelenetben – milyen meglepő fordulat- már a poros úton kocsikáznak, mert az idegen nő felajánlotta, hogy megmutatja az utat. Ekkor dráma következik, autóbalesetet szenvednek, és szakadékba zuhan a díszes kis kompánia.
No most jön a csavar- ugyan is a balesetet ép bőrrel megússzák, oly annyira, hogy a ruhájukhoz egy porszem sem tapadt. Tovább mennek, és egy 4 fős társaságba botlanak, két turistába és ez papba- akiben a nemrég elsiratott papot ismerik fel. A bográcsolást farkas támadás zavarja meg, majd az idegen szépség nyomtalan eltűnése. De a társaság gyorsít a tempón, és hipp hopp a kastélyban találják magukat.
Most jön az izgalom –gondoltuk fáradtan. Jött is, csak nem úgy ahogy mi vártuk. Megjelent a gonosz, és kezdetét vette a vámpírok öldöklése. Volt ott verekedés, és fogak mutogatása, de vér egy csepp sem. Ekkor már a mögöttünk ülök hangosan anyáztak, mi pedig vihogtunk egymás nyomorán.
Nem szoktam az ajánlóimban kifecsegni a történet végét. Bár ebben az esetben nem veszt az ember semmit, ha tudja. Megrázó élmény, annyit elárulok, a szó szoros és sajnos nem is pozitív értelmében.
Az igazság az, hogy fellélegeztünk, mikor kiléptünk a folyosóra.
Az első reakció ami megütötte a fülem az volt, hogy ha tudom hogy ennyire szar, a szélére ülök, és nem a sor közepére…
Mi is így éreztünk. Nekünk sem volt pofánk felállítani a mellettünk ülőket…
De miért is?
A stáb azt hiszem nagyon meg akarta mutatni, és nagyon nagyfilmet akart alkotni. De az, hogy összevegyítette a filozófiai drámát a romantikus szerelem történetével, és persze akciót és a misztikumot nem vezetett szuperprodukcióhoz. Ráadásul a készítők is figyelhettek volna jobban a munkájuk minőségére.
A háttérhangok, lásd: cipőkopogás, lépések zaja, lélegzet és nyelés hangja, az alapzene vagy a bőrkabát nyikorgása szinte üvöltött végig, elnyomva a szereplők hangját is.
A vágó elkapkodta a képeket, minden átmenet nélküli volt a kockák közt a váltás, mintha rossz jeleneteket fűztek volna össze.
A világítás gyalázatosra sikeredett, soha nem lehetett tisztán látni a szereplők arcát, főleg a közeli jelenetekben. Így természetesen sokkal jobban előtűntek a sminkes hiányosságok is.
Christopher Lambert amíg még ember volt smink nélkül tetszelgett a vásznon –megdöbbentően ráncos és öreg arccal, vámpírrá változása után pedig annyi alapozót kapott, hogy felismerhetetlenné torzult – részben a „jó” megvilágításnak köszönhetően. A tövig lerágott körmeit már említenem sem kell…
A főhős arcán borsónyi miteszerek és gennyes vagy éppen fejlődő pattanások virítottak, a gróflány arca pedig annyira kifejezéstelen maradt végig, mintha egy botox kezelés után állt volna a kamerák elé.
A ruházata pedig… XVII század öltözködési szokásairól azt tanultam, hogy a vaskos, nehéz mindent eltakaró ruházat volt a jellemző, gondolok itt egy szépen hímzett brokát vagy bársony anyagra. De ebben a filmben a hölgy egy vajszínű hosszú szoknyában tetszeleg, ami még a teljesen sötét szobában is átlátszó!
A slussz poén pedig… a szereplők a film vége felé, szó szerint a nézők szájába rágták, hogy mit láthatott addig a néző. Ez elég degradáló azt hiszem ránk nézve. Miért is ne értené meg a történet lényegét és mondandóját az, aki veszi a fáradságot és megnézi a filmet?!
Lenne itt még néhány momentum, amit szívesen megemlítenék, de nem rablom senki idejét tovább.
Ha összegeznem kellene néhány mondatban a tapasztalataimat kb ennyit írnék:
1, volt egy nagyon jó estém a barátnőmmel
2, és túléltem egy filmet, amit nem ajánlok megnézésre, és én sem fogom megnézni még egyszer, az tuti.
Végezetül pedig: elköltöttek 8 millió eurót a nagy semmire- megint. Csak azt nem értem, hogy pl Kulka János, Kern András és persze Lambert hogy adhatta hozzá a nevét?
MOZIÜNNEP újra
2008 szeptember 16. | Szerző: katha
Gyere velünk, és ismét ünnepeljük meg együtt a Mozit!
Idén szeptember 25-28. között MOZIÜNNEP!
Kedves Barátunk!
Tavaly azt kérted tőlünk, hogy mindenképpen értesítsünk, ha már kiderült, mikor is lesz Moziünnep. Nos, idén az eddigiektől kicsit eltérő időpontban, szeptember 25-28., csütörtök és vasárnap között Magyarország összes mozija tárt kapukkal várja mindazokat, akik szerint filmek nélkül egyszerűen elképzelhetetlen az élet, hogy négy napon át igazi ünnep lehessen a Mozi.
A Moziünnep mindig jó lehetőség arra, hogy a vízparton töltött idő, vagy az utazás miatt elmulasztott nagy filmeket bepótold, hogy újra megnézz olyan alkotásokat, melyeket már levettek a mozik a műsorukról, hogy számos premier, sőt, premier előtti bemutatót is láthass, és mindemellett rengeteg különleges, kiegészítő programon is részt vehess!
Mint mindig, most is kivételesen kedvezményesen kalandozhatsz a mozi egyedi, sokszínű világában! Idén maximum 490 Ft egy jegy, de érdemes megnézni a www.moziunnep.hu honlapot, mert ott mozinként szerepel, hogy milyen filmek futnak, milyen programok lesznek, és mennyibe kerül a jegy.
Idén öt film kerül a Moziünneppel egy időben a mozikba: Az MR73 című krimiben – melynek főszereplője Daniel Auteuil – Justine magányosan és visszahúzódóan él, mióta szüleit brutálisan megölték. Mikor a gyilkos szabadlábra kerül a félelem és fájdalom újra előtör benne. A Hívatlanok című horrofilmben romantikus éjszakát terez egy fiatal pár (Liv Tyler és Scott Speedman), mikor azonban egyszer csak valaki kopogtat az ajtajukon, minden tervük romba dől… Végül A zóna című mexikói filmdráma egy magas falakkal és szögesdróttal körbezárt területen játszódik valahol Mexikóvárosban. Lakói – köztük a kamasz Alejandro – rendezett és szép környezetben élik mindennapjaikat. De vajon mi van a falon kívül? A BenX és a Zöld hentesek című művészfilmeket pedig a Moziünneppel egy időben nyíló budapesti Kino moziban nézheted majd meg!
2008-ban tizenhét filmet nézhetsz meg a Moziünnep alatt premier előtt, s ezek között három magyar alkotás is szerepel: Almási Tamás új filmje, a Márió, a varázsló Nyakó Julival és Franco Neroval a főszerepben, Fazekas Péter vígjátéka, a Para, olyan sztárokkal, mint Kamarás Iván, Bánsági Ildikó, Für Anikó, Vajdai Vilmos és végül a Filmszemle legtöbb díjat nyert filmje, a Moziünnep egyik legizgalmasabb meglepetése, a groteszk hangulatú Nyomozó. A külföldi premier előtti alkotások közt szerepel Michael Gondry legújabb agymenése, a Tekerd vissza, haver! című garantáltan felejthetetlen vígjáték, vagy Tarsem Singh lélegzetelállító alkotása a Zuhanás, hogy csak néhány példát említsünk.
Idén először Budapest legnagyobb mozija, az Arena Cinema City is részt vesz a Moziünnepen, de a budapesti Szindbád mozi helyén nyíló új mozi, a KINO is rengeteg meglepetéssel várja majd a közönséget.
A Moziünnep kínálata sokszínű, mint mindig, így biztos, hogy mindenki talál majd kedvére való filmet és kiegészítő programot a kung-futól a lézerkardozásig, a sztár-jegyszedőktől a filmes ankétokig!
Ünnepeljük a mozit!
Ha bármi egyéb javaslatod, ötleted van a következő Moziünneppel kapcsolatosan (noha annak megvalósítását sajnos nem tudjuk garantálni), ne habozz, vedd fel velünk a kapcsolatot a moziunnep@moziunnep.hu e-mail címen!
További részletek: www.moziunnep.hu
Kérjük, ha te is szereted a mozit, levelünket küldd tovább barátaidnak!
Oldal ajánlása emailben
X