Metamorfózis

2007 december 22. | Szerző: katha

 

 

„A Metamorfózis olyan történet, amely után még egy vámpír is megnyalná mind a tíz ujját.”

 

No igen… ki szerint?

 

Az egész azzal kezdődött, hogy nyertem két jegyet a film exluzív bemutatójára.

Nem akartam elmenni, de a csütörtöki napom annyira nyomorultra sikeredett, hogy úgy döntöttem, mindegy már. Rávettem a barátnőm, hogy jöjjön el velem. Szóval este találkoztunk, és a villamosra várva megbeszéltük, hogy ki mit hallott erről a filmről.

 

Szokásomhoz hívem, túl lelkesedtem, így dicsértem a történetet, a szereplőket- mert én csak ezt az egy ajánlót olvastam el, miszerint:

„Hódi Jenő filmje Roman Polanski Rosemary gyermeke című klasszikusa nyomvonalán, merész és újszerű módon közelíti meg a természetfeletti kérdését. A Metamorfózis szerelmi története a szív és a lélek erejének segítségével hidal át időt és teret, s általuk nyer értelmet Nietzsche évszázados bölcsessége: ami nem öl meg, az megerősít. S amit a film állít: ha mégis belepusztulsz, akkor még erősebb leszel általa…”

 

A barátnőm alaposabb volt, körülnézett a neten. Ő kb erre jutott:

A film 2005-ben készült. Most 2007-et írunk, és most először kerül moziba a film. Ráadásul, a rendező Hódi Jenő és a főszereplő Christopher Lambert előző közös alkotása, A harag napja, csúfosan megbukott.

 

… hát ennyit az előzményekről. Mindegy volt, összefagytunk, vissza nem fordultunk. Jöjjön, hát aminek jönnie kell…

 

Igen, ilyenkor szoktam leírni, hogy miről is szól a film. De most inkább ide másolok egy rövid ismertetőt:

„Három fiatal, független amerikai gondtalan vakációját tölti Kelet-Európában, ahol megismerkednek egy egzotikus, bűbájos idegen lánnyal. Nem sejtik azonban, hogy Elizabeth teljesen felforgatja majd az utazásukat, s gyökeresen megváltoztatja mindannyiuk életét. Amikor ráébrednek, hogy a tehetséges írónak tartott Keith – aki teljesen bolondja a középkori, misztikus rejtélyeknek – és a lány végzetesen egymásba bolondultak, olyan események sora veszi kezdetét, amelyek halálos veszélybe sodorják őket, s amelyek ellen semmit sem tehetnek.

A kis csoport megkísérel keresztülvergődni a magasba nyúló hegyeken, ahol a civilizációtól távol egy romos, középkori várhoz jutnak. Ezen a titokzatos helyen kell szembesülniük azzal, hogy túlélésük teljes mértékben a létükre törő természetfeletti erők kijátszásától függ. Az események villámgyorsan követik egymást, miközben a történet egyes momentumai Rubik-kocka szerűen kerülnek a megfelelő helyükre. A feszültség az elviselhetetlenségig fokozódik, hogy egy meglepő csavarral az események egy új, előre kiszámíthatatlan irányba vigyék a szereplők sorsát…

Néhány embert megbűvöl a természetfeletti, másoknak a horror és az akció a szenvedélye. A Metamorfózis olyan valamit ajánl, amelyre mindenki feni a fogát… akár egy vámpír!”

 

Most pedig elmesélem, hogy mi mit láttunk:

 

Egy kissé lökött, örökké vigyorgó tini lány a fiújával, és közös barátjukkal Keith-el Erdélybe barangolnak. Báthory grófnő kastélyához akarnak eljutni, mert Keith –Corey Sevier– aki a Lessie filmek gyermeksztárjaként szerzett hírnevet- érdeklődik a grófnő élte és halála iránt.

Na most, a fiatalok összefutnak egy fiatal, -elvileg kortalan- nővel.

Természetesen a két főhős azonnal egymásba habarodik, és kb tízpercnyi romantika után, az ágyban láthatjuk viszont őket – A viszonylag hosszú jelenetben részletesen feltérképezhetjük a szereplők szinte tökéletesre formált testét. -A szeretkezés után, a fiú (aki kísértetiesen hasonlít a fiatalkori George Michael-ra a nyikorgó bőrdzsekijében) azonnal – elég drámai hangnemben, szerelmet vall az idegen szépségnek.

 

Csak ültünk és néztük a régi, elfuserált szoft pornó filmre emlékeztető jelenetet. Tehát ez lenne a mindent elindító nagy érzelem zuhatag…

Ez volt az a pont, amikor a nézőtérről elkezdtek kiszállingózni az emberek.

 

A romantika után, szerzeteseket láthattunk, akik éppen elhunyt társukért mondtak imát, akit széttéptek a farkasok a hegyekben. Így a fiatalok nem juthatnak el a kastélyba.

De a következő jelenetben – milyen meglepő fordulat- már a poros úton kocsikáznak, mert az idegen nő felajánlotta, hogy megmutatja az utat. Ekkor dráma következik, autóbalesetet szenvednek, és szakadékba zuhan a díszes kis kompánia.

 

No most jön a csavar- ugyan is a balesetet ép bőrrel megússzák, oly annyira, hogy a ruhájukhoz egy porszem sem tapadt. Tovább mennek, és egy 4 fős társaságba botlanak, két turistába és ez papba- akiben a nemrég elsiratott papot ismerik fel. A bográcsolást farkas támadás zavarja meg, majd az idegen szépség nyomtalan eltűnése. De a társaság gyorsít a tempón, és hipp hopp a kastélyban találják magukat.

 

Most jön az izgalom –gondoltuk fáradtan. Jött is, csak nem úgy ahogy mi vártuk. Megjelent a gonosz, és kezdetét vette a vámpírok öldöklése. Volt ott verekedés, és fogak mutogatása, de vér egy csepp sem. Ekkor már a mögöttünk ülök hangosan anyáztak, mi pedig vihogtunk egymás nyomorán.

 

Nem szoktam az ajánlóimban kifecsegni a történet végét. Bár ebben az esetben nem veszt az ember semmit, ha tudja. Megrázó élmény, annyit elárulok, a szó szoros és sajnos nem is pozitív értelmében.

 

Az igazság az, hogy fellélegeztünk, mikor kiléptünk a folyosóra.

 

Az első reakció ami megütötte a fülem az volt, hogy ha tudom hogy ennyire szar, a szélére ülök, és nem a sor közepére…

Mi is így éreztünk. Nekünk sem volt pofánk felállítani a mellettünk ülőket…

De miért is?

 

A stáb azt hiszem nagyon meg akarta mutatni, és nagyon nagyfilmet akart alkotni.  De az, hogy összevegyítette a filozófiai drámát a romantikus szerelem történetével, és persze akciót és a misztikumot nem vezetett szuperprodukcióhoz. Ráadásul a készítők is figyelhettek volna jobban a munkájuk minőségére.

A háttérhangok, lásd: cipőkopogás, lépések zaja, lélegzet és nyelés hangja, az alapzene vagy a bőrkabát nyikorgása szinte üvöltött végig, elnyomva a szereplők hangját is.

A vágó elkapkodta a képeket, minden átmenet nélküli volt a kockák közt a váltás, mintha rossz jeleneteket fűztek volna össze.

A világítás gyalázatosra sikeredett, soha nem lehetett tisztán látni a szereplők arcát, főleg a közeli jelenetekben. Így természetesen sokkal jobban előtűntek a sminkes hiányosságok is. 

 

Christopher Lambert amíg még ember volt smink nélkül tetszelgett a vásznon –megdöbbentően ráncos és öreg arccal, vámpírrá változása után pedig annyi alapozót kapott, hogy felismerhetetlenné torzult – részben a „jó” megvilágításnak köszönhetően. A tövig lerágott körmeit már említenem sem kell…

A főhős arcán borsónyi miteszerek és gennyes vagy éppen fejlődő pattanások virítottak, a gróflány arca pedig annyira kifejezéstelen maradt végig, mintha egy botox kezelés után állt volna a kamerák elé.

A ruházata pedig… XVII század öltözködési szokásairól azt tanultam, hogy a vaskos, nehéz mindent eltakaró ruházat volt a jellemző, gondolok itt egy szépen hímzett brokát vagy bársony anyagra. De ebben a filmben a hölgy egy vajszínű hosszú szoknyában tetszeleg, ami még a teljesen sötét szobában is átlátszó!

A slussz poén pedig… a szereplők a film vége felé, szó szerint a nézők szájába rágták, hogy mit láthatott addig a néző. Ez elég degradáló azt hiszem ránk nézve. Miért is ne értené meg a történet lényegét és mondandóját az, aki veszi a fáradságot és megnézi a filmet?!

Lenne itt még néhány momentum, amit szívesen megemlítenék, de nem rablom senki idejét tovább.

 

Ha összegeznem kellene néhány mondatban a tapasztalataimat kb ennyit írnék:

1, volt egy nagyon jó estém a barátnőmmel

2, és túléltem egy filmet, amit nem ajánlok megnézésre, és én sem fogom megnézni még egyszer, az tuti.

 

Végezetül pedig: elköltöttek 8 millió eurót a nagy semmire- megint. Csak azt nem értem, hogy  pl Kulka János, Kern András és persze Lambert hogy adhatta hozzá a nevét?