így látom én a filmeket
mi másról mint a filmekről

Charlie és a csokigyár

2007 szeptember 23. | Szerző: katha |

(Charlie and the Chocolate Factory)
amerikai-angol családi vígjáték, 106 perc, 2005

Rendező: Tim Burton
Író: Roald Dahl
Forgatókönyvíró: John August
Operatőr: Philippe Rousselot
Jelmeztervező: Gabriella Pescucci
Zene: Danny Elfman
Látványtervező: Alex McDowell
Vágó: Chris Lebenzon

Szereplők:
Johnny Depp (Willy Wonka)
Freddie Highmore (Charlie Bucket)
Helena Bonham Carter (Mrs. Bucket)
Noah Taylor (Mr. Bucket)
Jordan Fry (Mr. Salt)
David Kelly (Joe nagyapa)
Missi Pyle (Mrs. Beauregarde)
Annasophia Robb (Violet Beauregarde)

“Azt hiszed, tudod mi fog történni, aztán valami teljesen váratlan dolog következik be, és komolyan elgondolkodtat. Tulajdonképpen a könyv lényege a belőle levonható tanulság, miközben mesés és szórakoztató a történet.” Johnny Depp

“Ez gyönyörű és egyszerű üzenet. Vannak az anyagi dolgok, és az érzelmi kérdések. Néha a legfontosabb dolgok a legkézenfekvőbbek.” Tim Burton

Talán ez a két idézet is elég lenne ajánlónak. De az is megfordult a fejemben, hogy felsorolom azt, amit eddig a filmről hallottam. Például ilyeneket, hogy:

· ez a film egy giccses, túljátszott, émelyítő alkotás, borzalmasan alakított karakterekkel. A gyerekek túl egyszerűek, túlságosan is beleolvadnak a jól megszokott sablonba, míg a csokigyáros annyira meg akarja mutatni, hogy forog az ember gyomra.

· Vagy: zseniálisan megformált karakterek, különleges ráadásul tartalmas film, ami megfelelő csomagolásban hordozza azt a bizonyos üzenetet, amitől szebb és jobb lesz a világunk.

Melyik igaz? Nem tudom. Illetve nem akarok mások helyett véleményt alkotni, csak a saját voksom tudom letenni. Mindkét vélemény igaz. Eddig tényleg csak vagy nagyon rosszat, vagy valamilyen rajongásig pozitív véleményt hallottam, és ez, be kell vallanom kíváncsivá tett. Ráadásul, nekem bejönnek Tim Burton látomásai és az, ahogy Johnny Depp alakítja a kicsit defektes és elvont karaktereket.

A film alapjául Roald Dahl története szolgált, amiről talán nem árt tudni, hogy a csábító címe ellenére, nem éppen a kedves esti mese kategóriába tartozik.

A történet talán túl egyszerű. 5 szerencsés gyerek, aki megtalálja a Wonka csokikba rejtet aranyjegyet, látogatást nyer Willy Wonka titokzatos csokigyárába. 5 család, 5 élet. És egy szinte tökéletesre sikeredett társadalomkritika. Törtetés, hatalom, zabálás, erőszak és persze a jóság. Kell ennél több? Hát persze! Egy torzult személyiségű, magányos, megszállott, zseniális és groteszk felnőtt, aki nem más, mint maga a gyár titokzatos tulajdonosa.

A kis csoport, míg bejárja a gyárat egyik ámulatból a másikba esik, hiszen van itt ehető rét, csoki vízesés, fura, éneklő apró lények, repülő, keresztbe kasul száguldozó lift, és méltó büntetés, amely természetesen (?) utoléri az összes gyereket.

A jóság, mint mindig itt is elnyeri jutalmát, ráadásul maga Wonka úr is egy kicsit emberibbé válik. Szóval minden jó, ha vége jó.

Azt hiszem, ami igazán megragadott az a karakterek kiélezése volt. Hiszen tudjuk, hogy minden gyerekben ott az ambíció, a hatalomvágy, a habzsolás és az erőszak. De erről nem szívesen beszélünk, mert egy gyerek, az mindig kedves, meg aranyos, és szinte tökéletes. A szülők meg legjobb tudásuk szerint terelgetik csemetéik. Ugye azt mondani sem kell, hogy csak szépre meg a jóra? Ebben a hitben ringatjuk magunk, és szeretnénk hinni, hogy mindez szín tiszta igazság.

Erre itt ez a film, ami felvállalja a mumus szerepét és kimondja azt, amit utálunk hallani: természetesen vannak tiszta szívű, jó gyerekek és szülök, csak kevesen. Ráadásul manapság elég unalmas jónak lenni. Éppen ezért, a gyerekek erőszakosak, hajlamosak a gonoszsága és a telhetetlenségre, ráadásul, elsősorban a szülők azok, akik biztatják őket.

Csoda-e, ha egy szintén erőszakos és különc felnőtt (aki a lelke mélyén egy magányos és makacs gyermek) büntet. Illetve hagyja, hogy mindenki elnyerje méltó jutalmát, vagy éppen büntetését? Talán vérlázító, talán elfogadhatatlan. De igaz.