A vándorló palota

2007 június 29. | Szerző: katha |

(Hauru no ugoku shiro / Howl’s Moving Castle)
 

Rendező: Hayao Miyazaki

Forgatókönyv: Diana Wynne Jones regénye alapján a forgatókönyvet Hayao Miyazaki írta

Zene: Joe Hisaishi

Díjak és jelölések:
Velencei Filmfesztivál, 2004.
– Arany Osella-díj
– jelölés: Arany Oroszlán (Hayao Miyazaki)
Katalán Nemzetközi Filmfesztivál, Sitges, 2004.
– Közönségdíj (Hayao Miyazaki)
– jelölés: a legjobb film díja (Hayao Miyazaki)

 

 

 

                Vannak napok, amik nem úgy sikerülnek, ahogy azt az ember szeretné. Ilyenkor többre, jobbra vágyódunk, vagy legalább egy kis pluszra, ami erőt ad, hogy túléljük azt a bizonyos napot. Kell valami, amihez menekülhetünk, amibe kapaszkodhatunk. Mindenkinek megvan ehhez a maga titkos kis fegyvere, amit elővesz, segítségül hív. Képtelenség lenne felsorolni az összest, hiszen a repertoár kimeríthetetlen. A leggyakoribb 10 közt, azt hiszem ilyesmik szerepelnének, mint a zene, a tánc, egy könyv, vagy egy mantra, és nem ritkán egy film. Mindenkinek van legalább egy olyan filme amit legalább kétszer látott nem igaz?

 

 

Az én túlélésem egyik záloga  A vándorló palota. Hogy miért? Pontosan nem tudom megmondani. Hiszen, nincsenek benne fajsúlyos „Yoda-dumák”, vagy az élet igazi értelmét magyarázó profetikus vallomások, sőt, a túlélés útmutatóját sem ismertetik benne. Egyszerűen elvarázsol az a világ. Valahogy a részévé olvaszt. Nem engedi, hogy nézzem, kinyúl és megérint, hogy magához ölelhessen. Elhiszem, hogy létezik, elhiszem, hogy a szeretet, a szerelem, az igazi önmagunk vállalása feloldoz… és lehet, hogy csak egy pillanatra, de a tudat, hogy így is lehet, boldoggá tesz, és megmosolyogtat.

 

 

A vándorló palota Hayao Miyazaki Oscar díjas rendező 9-dik egész estét betöltő anime-je, mely Diana Wynne Jones Howl’s Moving Castle című regénye alapján készült. Természetesen magán hordozza az anime minden jellegzetes elemét, főként a háborúellenességet, és a háborútól való rettegés érzését. Nem csoda Hirosima után. A félelem ugyan olyan mélyen éget az emberekbe, mint a falakba a halottak árnyéka…

De nem ez a fő mondandója a történetnek. Hősünk Sophie a 15 éves kalapkészítő lányka, aki egy kicsit életunt, egy kicsit munkamániás, és nem érti minek is kell valakinek a szórakozás és a lazítás Egy szép napon a lány nővéréhez indul látogatóba. Útközben, a sikátorban katonák kezdik molesztálni őt. Ekkor lép színre a nagynevű Howl varázsló, aki megmenti a rémült gyermeket. Ez eddig olyan szép és hihető ugye? De színre lép a Puszták boszorkánya, akinek egyetlen vágya, hogy megszerezze a jóképű Howl varázsló szívét. Bosszúból, vagy talán féltékenységből megátkozza Sophie-t. Legyen olyan mit belül…

Sophie másnap reggel 90 éves anyókaként ébred, és félelmében, no meg persze bánatában a pusztába menekül. Itt találkozik Répafejjel, a varázslatos madárijesztővel, aki a segítségére siet. Elvezeti az anyókát Howl palotájába. Az igazság az, hogy ez a palota egyáltalán nem hasonlít a megszokott épületekhez, hiszen két, eléggé ingatag lábon járkál, és a küllemét tekintve inkább nevezhető egy mozgó ócskavas temetőnek, mint patinás épületnek De Sophie anyónak ez megfelel. A palota olyan belül is, mint kívül. Csoda-e, hogy a dolgos lány takarítónőnek áll?

Sophie természetesen megismerkedik lakóikkal is. Calcifer -rel a tűzdémonnal, aki félelmetes erejével mozgatja a palotát, Markl –lal a kisinassal, és Howl-lal a szépséges varázslóval.

Az egoista varázsló és a vénasszony testbe zárt Sophie egymásba szeretnek. És ez a szerelem olyan erősnek bizonyul, hogy legyőzik az összes rájuk leső veszélyt, sikeresen megvívnak minden csatát. Kell-e ennél több? Vágyhat-e többre két szerelmes szív?

 

 

Azt írtam, hogy ez a mese segít hinni. Hogy hogyan? Hogy mi a titok nyitja? Talán az, hogy a szereplők változása, hitük, gondolatviláguk alakulása és kiteljesedése lépésről lépésre történik. Ez biztonságot és elsősorban realitást ad nekem, mint nézőnek. A képi elemek ezt hivatottak bemutatni. Mindenki változik, egyre újabb és újabb oldaluk és arcuk mutatkozik meg. (Sophie csak akkor nyeri vissza fiatalságát, mikor öntudatlanul, de önmagát adja)

 

Napjainkban a 3D-s animáció a „menő” a sikk. Ilyen mesék folynak még a vízcsapból is. A kritikusok, a szakértők mind, mind azt szajkózzák, hogy a 2D-s animációk ideje lejárt, mert nincs bennük fantázia vagy lehetőség. Erre itt van Hayao Miyazaki rendező 2D-s alkotása. Az egész mű egy nagy fricska a 3D-s animációk világának. Hiszen a képek, a színek és a szereplők megformálása felejthetetlen élményt nyújt a nézőknek. Időtlenné és talán örökérvényűvé téve az alkotást. 

A legfontosabb pedig: minden megmarad emberinek…

 

 

 

 


 
Itt pedig egy kis részlet, a film eredeti zenéjével.