így látom én a filmeket
mi másról mint a filmekről

Pókember III.

2007 június 19. | Szerző: katha |

(Spiderman 3)
szinkronizált amerikai akciófilm, 156 perc, 2007

Rendező: Sam Raimi
Forgatókönyvíró: Steve Ditko, Stan Lee, Alvin Sargent
Zeneszerző: Christopher Young
Operatőr: Bill Pope
Producer: Avi Arad, Laura Ziskin
Vágó: Bob Murawski

Tobey Maguire (Peter Parker/Pókember)
Kirsten Dunst (Mary Jane Watson)
James Franco (Harry Osborn)
Thomas Haden Church (Flint Marko/Homokember)
Topher Grace (Eddie Brock/Venom)
J.K. Simmons (J. Jonah Jameson)
Rosemary Harris (May Parker)
Bryce Dallas Howard (Gwen Stacy)
Theresa Russell (Mrs. Marko)

Úgy érzem, nem kell bemutatni senkinek a barátságos és közkedvelt Pókembert. Ha valaki meglátja a hálószövögető kék piros jelmezét, azonnal tudja kiről, és miről is van szó.

Éppen ezért –talán- ő az a szuperhős, akitől elvárható, hogy az újabb és újabb kalandjaiban egyre másra túlszárnyalja magát, vagy legalább is tartsa a jól megszokott, és elég magas színvonalat.

Sam Raimi a rendező, aki vászonra álmodta a képregényhőst nagyon ügyesen taktikázott. Az első részben megismert kölyök, Peter Parker (Tobey Maguire) a szemünk láttára válik esetlen fiatalból egy ország szuperhősévé. A karakter fejlődik, lépésről lépésre bontakozik ki, így a második részben már kiforrott, és öntudatos. Parker izzíg -vérig Pókemberré vált. Elfogadta a sorsát, vagyis felnőtt a feladatához.

Azt mondják, hogy a csúcson kell abbahagyni. A rendező és a stáb nem így gondolta. Volt felesleges 300 millió dollárjuk, és ezt el akarták költeni. Azt hinnénk, hogy ennyi pénzből hatalmas és látványos alkotást lehet összehozni, olyat, amitől levegő után kapkod az ember. Hát igen… levegő után tényleg kapkodhat a néző…

Pókember Manhattan hőse, már a csapból is Ő folyik. Mindenhol ott van, segít, ahol csak tud. Mindenkit megment, mindenkit elkap. Az emberek ünneplik, ő pedig élvezi az életet. A Parker fiú pedig, szépen kikerekedett arccal éldegél a csöppnyi lepukkant lakásában, és azt tervezgeti, hogy végre megkéri élete nagy szerelmének a kezét.

Eddig jól hangzik ugye? Jól alakul minden! De az élet, -mint mindig- közbeszól. Mary Jane-t (Kirsten Dunst) kidobják színésznői állásából. Könnyes szemmel hallgatja Parker jó tanácsait (életemben nem hallottam ennyi közhelyt egy filmben), és rá döbben, hogy a fiú enyhén szólva el van ájulva magától. Ráadásul a sikeriben fürdőző Pókember új barátnő után néz, a rendőrfőnök lányának személyében.

Ha ez nem lenne elég, Zöldmanó újra Öntudatra ébred és barátja életére tör. Ráadásul két új ellenség is színre lép. Az egyik Homokember (Thomas Haden Church ) aki mellesleg, Peter nagybátyának a gyilkosa. A másik pedig egy Venom nevű szinbionta, aki „rászövi” magát Pókember ruhájára, extra képességekkel ruházva fel viselőjét.

Szóval teljes a káosz! Parker/Pókember kifordul önmagából. Agresszív és megalomán. A rendező hosszú- hosszú betéteket szentelt Parker őrületének. Be kell valljam, elég kiábrándító, ahogy egy elfuserált macsóként, az utcán bájolog, táncol és csajozik, vagy pitét süttet a szomszéd lánykával. Pókember karakterének a földbe döngölése akkor éri el a csúcspontot, mikor Mary Jane-n előtt lejt táncot az új barátnővel.

A történet elég vontatott. Telis tele nagy monológokkal és sablon szövegekkel. A vége felé gyorsulnak fel az események. Venom új gazdatestet talál a lecsúszott fotós Eddie Brock (Topher Grace) személyében, mivel Parker szinte az utolsó percben ráébred milyen idiótán is viselkedett eddig. Természetesen, az észhez tért Pókember megküzd a két ellenségével.

Aki ismeri a képregényt, azt tudja, hogy Brock átalakulása és teljes őrülete –melynek célpontja természetesen Pókember- elég hosszú folyamat, ugyan úgy, mint Homokember ébredése és „munkássága”. A filmben erre percek jutnak. Így kissé szétcsúszott és darabos az egész. Mindkét negatív hős megérdemelt volna egy -egy külön történetet.

Azt viszont el kell ismernem, hogy a Homokember mozgását, és átalakulásának fázisait döbbenetesen jól dolgozta ki Raimi és csapata. Lélegzetelállító képekben lehet része a nézőnek!

Végezetül egy sorozat ajánlása után azt kellene írnom, hogy várom a folytatást. Nos, ha az is ilyen színvonalú lesz, akkor nem is várom annyira az új részt.