Casshern
2007 június 9. | Szerző: katha |
(Casshern 2004)
sci-fi, akció
Rendezte: Kazuaki Kiriya
Szereplők: Yusuke Iseya, Kumiko Aso, Akira Terao, Kanako Higuchi, Fumiyo Kohinata, Hiroyuki Miyasako…
Casshern egy szuperhős, aki már több mint 30 éve uralja a japán anime világát.
A rendező Kazuaki Kiriya gondolt egy merészet, és filmre álmodta a mese világát. A végeredmény? Nos… a vélemények eléggé szélsőségesek. Vannak, akik a 2004-es év legjobb sci-fi-jét látják benne, – nem véletlen, hogy a japán Mártix-nak is nevezik, de vannak olyanok, akik minden idők legrosszabb 188 alkotása közé sorolják a filmet.
Esti programnak szántam a filmet, gondoltam egy családi mozizás nem árthat. De meglepődve vettem tudomásul, hogy az első 40 perc után már csak egyedül kuporogok a TV előtt. Ekkor már úgy voltam vele, hogy ha másért nem, becsületből csak azért is végig nézem.
A történet kusza, több szálon futó, és igen csak oda kell figyelni, ha mindent érteni szeretne az ember fia vagy lánya.
A XXI. század elején háború dúl ember és ember közt. A tudósok, csodapáncélok, egyre pusztítóbb fegyverek és gépezetek megalkotásán dolgoznak. Egy biológus azonban sejt regenerálódást kutatja. A feleségét akar így segíteni, aki szinte teljesen megvakult. A professzor egy kihalt népcsoport őssejtjeivel dolgozik. Ezek a neosejtek képesek regenerálódni, újra növeszteni az elhalt szövetet. Így nem meglepő, hogy a kormány támogatja ígéretesnek tűnő kísérleteket. A férfi és gyereke közt mély ellentét feszül. Míg az apa ellenzi a háborút, a fiú kötelességének érzi a haza szolgálatát.
A laborban egy baleset következtében a kutatáshoz használt testrészekben aktivizálódnak a neosejtek, és testekké kapcsolódnak össze. Ugyan ekkor szállítják haza a csatatéren elhunyt fiú testét, akinek a lelke ott bolyong anyja és felesége körül. Míg az új faj egyedeit egy kormányosztag halomra gyilkolja, addig az apa a neosejtekkel telt medencébe mártja halott fiát, aki ettől újjá születik.
A történet lassan tovább bonyolódik. Az új faj elmenekül- magukkal viszik a professzor feleségét, és megerősödve úgy döntenek kiirtják az emberiséget.
A fiút felesége és annak apja menti ki a lerombolt laborból. A férfi mellesleg biopáncélok fejlesztésével foglalkozik. A neosejteknek köszönhetően az újjászületett férfi teste állandóan növekszik. Ezt csak egy bioruha tudja féken tartani. Nem elhanyagolható tény, hogy a ruha és a sejtek szuperképességeket kölcsönöz neki.
A háború a neo sapiensek és az emberek közt gigantikus méreteket ölt, amiben a szuperharcos kulcsszerepet kap, és természetesen fény derül az igazságra is.
A fiatal rendező elsősorban videoclipeket készített eddig. Most is ezt tette. A film egy gigantikus vieoclip, tele színnel, fénnyel és speciális efekttel. A határt múlt, jelen, és jövő közt elmosta, ugyan úgy ahogy a valóság és az anime látványvilága közt. Be kell vallani fergetegesen ért hozzá.
A zene pedig szól, kitöltve a hézagokat, kárpótolva mindenért.







Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Sziasztok! Kellene egy zene a filmből ugyan letöltöttem a soundtrack albumot de nem volt benne. Van egy zongorás rész a filmben két helyen is és baromira ismerős a dallama de nem tudom honnan. Meg szeretném szerezni aki tudja hogy melyik az a zene amit keresek kérem írjon. A film 5.perce körül mikor megkérik Luna kezét a motoron és a a 44.percben mikor Midori beszélget a szőkeséggel a zondora előtt ülve. kérlek írjatok ha tudtok valamit a mecseidani@gmail.com ra kössssz